Késéssel ugyan, de megérkezett a harmadik fejezet. Kicsit (sokkal) hosszabb lett, mint amit vártam, de örülök neki, hiszen sok munkám van benne. Elnézést kérek a sok hibáért, elírásért (ha van benne). Sajnos csak késő esténként tudok írni, mert napközben szóbelire tanulok és ilyenkor már nincs energiám átolvasni újra amit írtam. De igyekszem javítani. Amint lement az érettségi június végén, ígérem, hogy betartom a határidőket! A következő fejezet előre láthatólag egy hét múlva lát majd napvilágot. Addig is jó "szórakozást" ehhez a részhez! puszi, Ella
Szinte reagálni sem volt időm, olyan gyorsan történt minden. Csak annyit vettem észre a történések közepette, hogy az ajtó becsapódik, mi pedig a kanapé felé araszolunk… Aztán hirtelen észbe kaptam és eltoltam magamtól, bár ez nem volt olyan könnyű, mint ahogy azt gondoltam. Mikor végre sikerült, lelöktem a kanapéra, ő meg csodálkozva pislogott rám. Ideges voltam és zavart, valószínűleg fülig vörös is. Nem szóltam semmit csak karba tett kézzel álltam előtte és a lábammal idegesen doboltam a padlón. Jó alaposan végig nézett rajtam, aztán pedig elmosolyodott és megszólalt.
- Csinos pizsi. – vigyorgott pimaszul. Én is végignéztem magamon és újfent elvörösödtem, hiszen csak egy nagyon rövid nadrág és egy top volt rajtam. Gyorsan össze is húztam magamon a köntösömet.
- Azt hittem világosan megmondtam, hogy hagyj békén. – higgadt voltam.
- Most komolyan. Miért kéreted magad?! Látom rajtad, hogy te is akarod. – megvillantotta fogsorát. Sikerült is elvarázsolnia.
- Nem! – elfordultam idegességemben. Amikor visszanéztem, meglepő látvány fogadott. Danny eldőlt a kanapén. Azt hittem rosszul van, már az is megfordult a fejemben, hogy meghalt. De amikor meghallottam, hogy horkol, hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen csak alszik. Ez azért megnyugtató volt.
Miközben figyeltem Őt alvás közben, elgondolkodtam. Régen arról álmodoztam, hogy egyszer majd én leszek Danny Jones barátnője. Bár eleinte Tom volt a kedvencem, mert nagyon emlékeztetett egy általános iskolai „szerelmemre”. Danny-re csak később figyeltem fel. Azt hiszem, hogy körülbelül 2006 környékén, amikor a harmadik studióalbumuk jelent meg. Addig mindig ki volt vasalva a haja, de 2006-ban már göndören hagyta és úgy sokkal jobban állt neki. Bár most még jobb.. Amikor először megláttam göndör hajjal, szinte azonnal „beleszerettem”. Onnantól kezdve nem létezett számomra Tom Fletcher, csak Danny Jones volt és senki más. Annak ellenére, hogy nálunk szinte ismeretlenek, az én szobám mondhatni ki van tapétázva a képeikkel még mindig (bár ez inkább azért van, mert már alig lakok otthon). Mindig tudtam, hogy mikor lesz új albumunk, vagy videoklipjük, vagy hol és mikor lesz a következő koncertjük. Egyszóval naprakész voltam belőlük. Nem volt soha olyan kérdés, amire ne tudtam volna azonnal válaszolni. Ha mondjuk valaki megkérdezte, hogy az „I Wanna Hold You” melyik albumon kapott helyet, én rögtön rávágtam, hogy „Wonderland”. Sőt még azt is meg tudtam mondani, hogy sorban az ötödik a korongon. Tisztában voltam a családtagjaik neveivel és a házi kedvenceket is tudtam, meg az éppen aktuális barátnők nevét is. Hát igen.. hatalmas rajongó voltam. Ez már csillapodott kicsit és nem követem nyomon az életüket annyira, mint régen és a zenéjüket is ritkábban hallgatom. Ettől függetlenül még ugyan úgy szeretem őket! Elmosolyogtam magam a gondolatmenet közben. Danny olyan édesen szuszogott, az arca mégis megviselt és fáradt volt.
Ismét elgondolkodtam. Mégis mi lett volna, ha engedek Neki? Senkinek se beszéltem volna a dologról. Ő valószínűleg elfelejtette volna, és csak én cipelném az emlékét az éjszakának. Állj le Ella! Ezt nem lehet, hiszen barátnője van! Legalábbis ezt olvastam pár hónapja. Ebből is látszik, hogy már nem követem annyira az eseményeket.
Gondolataimból telefoncsörgés rántott vissza a valóságba. Danny-é volt. Tom kereste. Egy ideig tanakodtam, hogy mitévő legyek. De amikor már harmadjára kereste, úgy éreztem muszáj beleszólnom, így hát benyomtam a hívásfogadó jelet a képernyőn.
- Na végre, hogy felvetted! Mégis hol a francba vagy??! – időm se volt megszólalni, Tom olyan hévvel dorgált le.
Végül összeszedtem magam és beleszóltam. – Öhm..Ella vagyok. Danny itt van a lakásomon és alszik. Valószínűleg nagyon kiüthette magát.
- Óó..akkor..jobb, ha érte megyek. – neki is furcsa volt a helyzet. De lehet, hogy nekem még jobban.
- Rendben. – motyogtam még mindig, majd megadtam a címet. Még szerencse, hogy felírtam a telefonomba.
- Nagyjából negyed óra és ott vagyok. Szia! – elköszönt, majd gyorsan le is rakta. Én már csak a búgó hangnak köszöntem.
Amíg Tom ideért volt időm még Danny-t figyelni alvás közben. Olyan nyugodt volt. Kellemes „dallam” volt a szívemnek a szuszogását hallgatni. Kicsit több mint 20 perccel a hívás után kopogtak az ajtón. Tom állt ott és mögötte egy nagyon kómás Harry. Valószínűleg nem olyan rég ébresztette fel a szöszi srác. Beljebb hívtam őket és megmutattam nekik Danny-t. Tom csak a fejét ingatta és elnézést kért a viselkedése miatt. Amíg próbálták összekaparni a kanapéról egy lány jött be az ajtón köntösben. Ő volt Giovanna, Tom barátnője. Barátjával ellentétben ő barátságosabb volt velem szemben. Mosolygósan köszönt, majd be is mutatkozott. Lekísértem őket az autóig, közben beszélgettünk a lánnyal.
- Remélem nem okozott semmi kellemetlenséget Dan. – kezdte ő, majd folytatta is. – Csak tudod, nem rég szakítottak a barátnőjével és most kicsit maga alatt van.
Jól hallottam?! Szakítottak? Nem is tudtam.. – Neem, egyáltalán nem. Vagy is igen, de így már értem miért volt ilyen. Remélem, kiheveri.
- Hát azt én is! Kellemetlen egy ilyen szituáció. Tommy ezért ilyen mufurc most. Szeretném valahogy megköszönni, hogy szóltál nekünk.
- Igazán nem kell. Szívesen tettem.
- Először vagy Londonban igaz?
- Miből találtad ki? – zavartan mosolyogtam.
- Nem tűnsz idevalósinak, ezért gondoltam. – ő is mosolygott.
- Valóban nem vagyok. Délután érkeztem és még nem is volt időm semmire, egyből dolgozni mentem.
- Akkor már meg is van, mivel tudnám meghálálni ezt.
- Mondtam, hogy nem kell.
- Holnap, vagy is ma elviszlek várost nézni.
- Tényleg nem kell. – igazából örültem volna, ha ő vezet körbe, de ilyet mégse kérhettem.
- Dehogynem! – jelentette ki erélyesen. – Reggel kilenckor idejövök érted.
- Na mi beraktuk ezt a szerencsétlent, úgyhogy mehetünk is. – jött oda Tom. – Köszönök mindent.
- Nem tesz semmit. – mosolyogtam.
- Akkor reggel találkozunk. – mosolygott Gio. – Szia!
- Sziasztok!
Úgy néz ki reggel korán kell kelnem.
Mielőtt lefeküdtem aludni, még gyorsan elmajszoltam a vacsorámat. Álmomban egy teljesen más világban jártam. Csak Ő volt és Én. Senki más.
Reggel nyolckor a telefonom ébresztőórájára ébredtem. Mérgesen kinyomtam és lustálkodtam pár percig. Végül a néhány percből fél óra lett, úgyhogy kapkodnom kellett. Gyorsan letusoltam és kiválasztottam a megfelelő ruhákat. Egy sötétkék csőnadrág és egy szürke atléta mellett döntöttem. A hajamat leengedve hagytam és néhány tincset behullámosítottam. A smink nagyon egyszerű volt, csak szempillaspirált és szemhéjtust használtam. Felkaptam a kedvenc converse cipőmet, amely angol zászlós volt. Összeszedtem a szükséges dolgokat, úgy mint a telefonom, Danny telója, pénztárca és az irataim. A napszemüveget a hajamba tettem és kabátommal a kezemben kiléptem az ajtón.
Kilenc előtt két perccel értem le. Mivel nem láttam még sehol Giovanna-t, ezért rágyújtottam és leültem a ház előtti padra. Végül 4 perccel a megbeszélt időpont után érkezett meg.
- Ne haragudj, hogy késtem, de Tommy alig akart elengedni. – szabadkozott egyből.
- Ugyan már, négy perc nem a világ vége. – mosolyogtam.
- Nos rendben. Akkor menjünk reggelizni. Meghívlak. – mosolygott már ő is.
Körülbelül tíz perccel később megérkeztünk egy Starbucks-hoz. Csak most jutott el a tudatomig, hogy már több mint egy hónapja itt vagyok, de még egyetlen Starbucks-ot sem látogattam meg. Pedig ez volt az egyik „fogadalmam” mielőtt idejöttem. Egyből a pulthoz mentünk. Ahogy kivettem a történésekből, Gio nem először jár itt, mert a pultos – Jake – azt kérdezte, hogy a szokásosat kéri-e. Végül én is azt kértem, bár nem tudom mit takarhat a „szokásos” kifejezés. Mivel jó idő volt, kint ültünk le. Giovanna egyből meg is törte a csendet.
- Szeretnék elnézést kérni Tom éjszakai viselkedése miatt.
- Nem kell elnézést kérned. Észrevettem, hogy nem kedvel. De meg is tudom érteni. Hiszen teljesen ismeretlen vagyok neki. Ráadásul még a legjobb barátja kellemetlenebb helyzetbe is hozta, mivel egy ismeretlen emberhez kellett elmenni érte. Szerintem az is megfordult a fejében, hogy egy fanatikus rajongó vagyok.
- Nos igen. De egyébként, én sem ismerlek, mégis kedvellek az első perctől kezdve. Pedig hidd el, ő is nagyon barátságos!
- Tudom, vagy is elhiszem. Egyébként abban nem tévedett, hogy rajongó vagyok. Csak éppen nem vagyok fanatikus. Soha nem is voltam.
- Tényleg rajongó vagy? – csodálkozott el.
- Igen. – elpirultam. – Azóta kedvelem a srácokat, mióta megjelent az első klipjük.
- És ki a kedvenced? – egyből érdeklődő lett.
- Nem a barátod az biztos. – húztam egy kicsit az agyát, de mivel kérlelően nézett rám bevallottam neki. – Igazából eleinte Tom volt a kedvenc, de aztán felfigyeltem Danny-re, és már lassan 6 éve ő nálam az első. – már megint elpirultam. Le kellene szoknom erről.
- Annyira nem lepődtem meg. – nevetett. – Nézd! Ott jönnek a fiúk! – somolygott.
Abba az irányba néztem ahova mutatott. Először nem tudtam kiket kell figyelnem, de aztán megláttam a tömegben a McFly háromnegyedét. Név szerint Tom Fletcher-t, Harry Judd-ot és Dougie Poynter-t. Azt hittem menten lefordulok a székről. Csatlakoztak hozzánk, és be is mutatkoztak nekem. Majd az énekes (Tom) egy puszit nyomott barátnője szájára. Olyan aranyosak voltak! Irigykedtem is egy kicsit.. Ám észrevettem Tom-on, hogy valami baja van (velem).
- Mi a baj Tom?
- Áá semmi, semmi.
- Nekem úgy tűnik, én vagyok a bajod. El is mehetek, ha ennyire zavarok. – már álltam volna fel, de Giovanna visszatartott.
- Nem mész sehova, úgyhogy ülj vissza szépen! Tom, te pedig maradj nyugton! – adta ki az utasításokat a lány.
Nem tudom miért, de úgy éreztem jobb, ha nem ellenkezem vele. Szépen visszaültem a helyemre, de Tom tekintetét kerültem. Hát nem is telt valami fergeteges hangulatban a reggeli. Én végig kellemetlenül éreztem magam, de ahogy elnéztem Doug és Harry is feszengtek a kialakult helyzet miatt. Giovanna törte meg a kínos csendet végül
- Nos, hova szeretnél először menni? Vagy ránk bízod magad? – nevetett.
- Inkább rátok bíznám a döntést.
- Jól van akkor. Srácok mi legyen?
- Szerintem menjünk a Tower-hez. – javasolta Fletcher. Meg is lepődtem. De persze belementem.
 |
| Tower of London |
 |
| Madame Tussauds |
 |
| Piccadilly Circus |
 |
| London Eye este |
Már tisztára tűkön ültem, hogy mikor szállhatunk fel végre. De Tom miatt nem tehettük meg azonnal, mert kapott valami hívást és el kellett intéznie egy szerinte nagyon fontos telefont. Aztán engem előre küldtek és azt mondták, hogy azonnal jönnek ők is. Természetesen nem vártam meg őket, mert gyorsan siettem is egy közeledő kapszulához. Ahogy nézelődtem, éreztem, hogy beszállnak. Nem néztem hátra, hanem elkezdtem mondani a magamét.
- Ti biztos láttátok már ezerszer ezt a pazar kilátást, de szerintem ezt nem lehet megunni, annyira gyönyörű. – ámuldoztam.
- Valóban csodás, bár amit én látok az sokkal szebb. – megijedtem a hangtól, hiszen Tom-nak, Harry-nek vagy Dougie-nak egyáltalán nem ilyen hangja volt. Mikor hátranéztem nagyon meglepődtem. Danny állt velem szemben. Percekig csak álltunk és nem szóltunk egy szót sem. Én azért nem, mert ledöbbentem a meglepettségtől, Ő pedig azért nem, mert nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e. Végül én törtem meg a csendet.
- Hát te mit keresel itt? És Harry-ék merre vannak? – kérdezősködtem.
- Ha azt mondanám, hogy hiányoztál, elhinnéd?
- Nem. – feleltem.
- Pedig így volt. Meg beszélni is akartam veled.
Nem hittem el, hogy hiányoztam neki. Még abban sem voltam biztos, hogy emlékezni fog-e rám egyáltalán, hiszen annyira kiütötte magát az éjszaka. – Miről akartál beszélni velem? – kérdeztem végül.
- Először is szeretnék bocsánatot kérni az éjszaka történetekért. Valójában nem vagyok ilyen tuskó, csak az alkohol beszélt belőlem.
- Megbocsátva. Másodszor?
- Másodszor pedig szeretnék egy esély kérni tőled. – szerintem látta, ahogy képzeletben leesik az állam, mert folytatta. – Jól hallottad. Azt szeretném, ha a barátnőm lennél, szeretnélek jobban megismerni. Mióta felébredtem, csak te jársz a fejemben. Mikor hívtam Tom-ot és mondta, hogy velük vagy, szinte azonnal rohantam ide, hogy beszélhessek veled nyugodtan. Szerintem egy ilyen beszélgetésre ez egy nagyon is alkalmas hely.
- Várjunk egy percet. Te komolyan azt akarod, hogy mi ketten, Te meg Én járjunk??! – még mindig nem hittem el, hiába mondtam ki én is.
- Nos igen. Mondtam, hogy szeretnélek megismerni.
- Ahhoz, hogy megismerj, nem kell járnunk. – képzeletben már kétszer lelőttem maga a kijelentésem miatt.
- De én nem csak barátként akarlak megismerni, hanem mindenhogy! Nézd..én nem szoktam könyörögni a nőknek, többnyire egy mosoly után ugranak az ágyamba. Te nem vagy ilyen. Legalább is az esti és a mostani viselkedésedből erre gondolok. Mikor először megláttalak a bárban, nem tudtam levenni rólad a szemem, mert annyira megbabonáztál. Nem a legjobb módját választottam az ismerkedésre, ezzel tisztában vagyok. De már mindegy, mert megtörtént és ez ellen nem tudok már tenni semmit. Én csak egyetlen esélyt szeretnék. Egyetlen egyet. – könyörgő kis kutya szemekkel nézett rám. Imádtam ezt a nézést. Mindig elolvadtam tőle, pedig csak képeken láttam így.
- Nem is tudom.. – nem tudom?? Mi ütött belém? Mindig is erről álmodtam, erre mikor itt van az orrom előtt, akkor meg nem kell? Tényleg nem vagyok normális.
- Kérlek, csak egyetlen esélyt adj, többet ne. Kérlek. Kérlek. Kérlek. Kérlek. – ismételgette ezt az egy szót és közben folyamatosan közeledett, míg végül elért az arcomhoz. Tovább mondogatta és közben puszilgatott. – Kérlek. – mondtam már szinte könyörögve, majd megcsókolt. Ez most teljesen más volt, mint éjszaka. Akkor vad volt és követelőző. Most pedig szelíd és szinte könyörgő.
- Adj egy kis időt, hogy átgondoljam. – mondtam, miután elváltak ajkaink, majd elfordultam és folytattam. – Holnap ilyenkor hívj fel. A számomat beleírtam a telefonodba. – adtam oda mosolyogva az említett tárgyat.
- Nahát, azt hittem, hogy elvesztettem. – csodálkozott.
- Mikor jöttek érted Tom-ék, elfelejtettem odaadni nekik. – mosolyogtam. – De megnyugodhatsz, mert nem kutattam benne. Csak addig nyúltam hozzá, amíg elraktam.
- Nincs benne semmi lényeges vagy kompromittáló, szóval mindegy. – nevetett.
- Ebben az esetben vissza is adhatod, hogy átnézhessem. – nevettem már én is.
A telefonját végül nem adta ide, mert nem voltam igazából kíváncsi semmire, ami benne van. Az „út” további részét végig nevettük, mert nevetségesebbnél nevetségesebb történeteket mesélt a srácokról. Épp fuldoklottam a nevetéstől, mikor kiszálltunk a kapszulából. A többiek furcsán néztek végig rajtunk. Tom csak a fejét ingatta, mert el tudta képzelni, hogy miért sírok a röhögéstől. A csapat többi tagja viszont érdeklődve figyelte mi van köztünk Danny-vel.
- Mehetünk vacsorázni? – tette fel végül a leglényegesebb kérdést a szöszi basszeros.
- Hány óra van? – kérdeztem izgatottan
- Háromnegyed nyolc múlt. – adta meg a választ barátnőm.
- Akkor sajnos nem tudok veletek tartani, mert nemsokára mennem kell dolgozni.
- Ne már! – adott hangot nemtetszésének Tom.
- Sajnos ez van. Ha egyszer dolgoznom kell, akkor dolgoznom kell. – nevettem. – Úgyhogy megyek is! Sziasztok!
- Szia! – köszöntek kórusban.
Elindultam taxit keresni, de közben csengett a telefonom. Heli volt. Kíváncsi volt, hogy mi van velem. Nagy vonalakban elmeséltem az éjszakát és a mai napot. Ámuldozva hallgatott, pedig a lényeget még nem is mondtam neki. Mivel nem volt több ideje – mert moziba indultak Henivel – a lelkemre kötötte, hogy holnap mindent megbeszélünk, de ne Poole-ba menjek, hanem Bournemouth-ba. Beleegyeztem, mivel mást úgysem fogadott volna el. Épp taxi után kutattam, mikor valaki ismét megkocogtatta a vállam, pont úgy mint éjszaka.
- Mégis mire készülsz? – vont kérdőre.
- Természetesen haza megyek. Taxival. – jelentettem ki egyszerűen.
- Azt már nem, elviszlek!
- Igazán nem akarok a terhedre lenni.
- Egyáltalán nem vagy. Szívesen teszem. – mosolygott.
- Rendben. – belementem, mert Helihez hasonlóan Danny sem fogadott el mást választ.
Szerencsére nem volt messze a kocsija, így hamar el tudtunk indulni. Brucie is velünk tartott, végig az ölemben ült. Danny meg is említette, hogy nagyon hamar kedvelt hőn szeretett kutyusa. Elmondása szerint én vagyok az egyetlen ember – rajta kívül – akit ilyen hamar elfogadott. Sokat beszélgettünk az autóút alatt, hiszen a város másik felében voltunk, így az út is hosszabb volt, mint azt elsőnek gondoltam. A beszélgetés közben sok dolgot megtudtam Danny-ről. Elmondta, hogy ami a neten terjeng róla és a bandáról, egy kérdőív – kedvenc énekes, autó, ital, étel, stb. – a nagy része csak vicc, hiszen akkor még fiatalok és hülyék voltak (ezt Ő mondta..). Én is meséltem magamról egy keveset. Időközben megérkeztünk a lakásomhoz. Behívtam őt is, mert megígérte, hogy elkísér a munkahelyemre. Először nem akart bejönni, de viccesen hozzátettem, hogy józanul szívesen látom itt. Beinvitáltam és mondtam neki, hogy nézzen körül nyugodtan, amíg én összeszedem a cuccom és átöltözök. Egyből be is robogtam a fürdőbe. Néhány percig farkasszemet néztem a tükörképemmel. Még mindig nem tudtam elhinni, amit Danny mondott a kapszulában. Felfoghatatlan volt számomra, hogy egy híres „rocksztár” mit akar egy magamfajta hétköznapi embertől. Mire kijöttem a fürdőből, Danny már a laptopomat bújta. Kicsit meg is rémültem, hiszen tele van McFly-os cuccokkal. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy egy fanatikus rajongó vagyok.
- Te mégis mit képzelsz magadról, hogy a laptopomat nézegeted??! – tettettem felháborodást.
- Be volt kapcsolva. – mosolygott. Az a mosoly, Istenem…
- Ez nem mentség.
- Te mondtad, hogy nézzek szét nyugodtan.
- De nem így gondoltam. – nevettem.
Végignéztünk rajta mindent. Az összes mappába belenézett. Sajnos a személyes képeimet is megtalálta és alaposan meg is nézte őket. Megdicsérte a magyarországi lakásomat és a cicáim is tetszettek neki. De a legjobban a bulizósakat értékelte. Mondta, hogy majd szeretne egyszer velem bulizni Magyarországon, de én nem vettem komolyan, csak nevettem.
Végül kilenc előtt 20 perccel elindultunk a munkahelyemre. Sírva estem be a bár ajtaján. Persze a nevetéstől sírtam megint. Sara nagyon furcsán nézett rám. Nem bírtam ki, és elmeséltem neki mindent, ami azóta történt, mióta tegnap éjszaka hazaindultam. Helihez hasonlóan ő is ámuldozott és meglepődött Danny viselkedésén. Aztán nem sokat foglalkoztunk a témával, mert munkába kellett állnunk. Legnagyobb meglepetésemre a McFly is megjelent tíz után. Ha belegondolok, ez annyira nem meglepő, hiszen szombatonként a híres és tehetősebb emberek szórakozóhelye volt a bár. Az előző estéhez hasonlóan Danny most sem vette le rólam a szemét egész éjszaka. Egy idő után azonban szemet szúrt egy szöszi cicababa, aki Danny körül legyeskedett. Féltékeny lettem volna? Lehet. Ezt még magam sem tudom biztosra. Nem tisztáztam még az érzéseimet, de nem azért mert nem akarom, hanem azért mert nem volt időm rá. Nemtetszésemet Danny-nek is megemlítettem, de ő csak pimaszul vigyorgott és elvonult valahova. Mivel a szöszit se láttam sehol, biztos voltam benne, hogy együtt vannak. Abban a pillanatban el is döntöttem mit fogok válaszolni, ha felhív. Mérges voltam, mérhetetlenül mérges és féltékeny…
Ui.: zene a fejezethez
http://www.youtube.com/watch?v=TEoLfpnJWuI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése